A Timur Lenk - Vörös Meteor MGTSZ 1950-ben alakult az Aranykalász Gizdakör … Read Full Bio ↴A Timur Lenk - Vörös Meteor MGTSZ 1950-ben alakult az Aranykalász Gizdakör és a Tiszaszétszaródi Szent László Pecásegylet fúziójából. Az akkori idők követelményeinek megfelelően eleinte kizárólag trágyaterítéssel, kulátlanítással, valamint állatkodással foglalkoztak Tudják: "Répa, retek, műbráner..."
Az áttörést az Új Gazdasági Mechanizmus bevezetése hozta el a Timur Lenk számára. Népgazdasági melléküzemágként 1971-ben nyitott a vendéglátóipar felé is. Nehéz idők jártak ekkoriban az ezirányban próbálkozó szövetkezeteknél, hiszen a piacot megszállva tartották a részeges párttitkárok és maszek zöldségesek fiaiból verbuválódott államilag támogatott háztáji zenekarok (Illés, Metró, Omega, LGT, HBB, stb.).
Így aztán az igazi siker lehetősége csak a 80-as évek alternatív nyavalygásával jött el TSZ-ünk számára. A termelés frontján új NDK kombájnok és csehszlovák Zetorok álltak csatasorba, és T. Zoltán - akkoriban még csak szürke kis agronómus - megvette első, Musima típusú endékás villanygitárját eredeti csehszlovák Zatopek húrokkal, és befizette, majd meg is látogatta az évtizedekre alkotói megnyugvást hozó 8 db gitárleckéjét.
A 90-es évek a komoly változások évtizede volt. A Timur Lenk MGTSZ nevéből elmaradt a TSZ, és a szürke kis agronómusból ügyvezető lett, miután egy szerényebb állami vagyonrésszel egyetemben kiprivatizálta az esztrád-ágazatot. Ennek szegedi üzemegysége a 90-es évek közepén valóságos slágergyártó manufaktúrává vált, ellenpontot képezve a főváros Kozsó-féle szamurájsirató nyáladzásával szemben.
A Timur Lenk napjainkban is sikerrel felel meg az információs társadalom kihívásainak létrehozva saját honlapját, mint a NASDAQ dotcom-vállalkozásainak egyik gyöngyszemét. A jövőre vonatkozó szerényebb terveinkről, mint az X-Men és a Kőember génállományának egyesítéséről, a Tau Cetire és a Proxima Centaurira indítandó rendszeres turistajáratokról és a gonosz Mátrix végleges legyőzéséről itt olvashattok bővebben: www.timurlenk.hu

Típusblúz
Timur Lenk Lyrics
Anyám még a születésem előtt meghalt,
Apám sose nem is volt.
Mind a tizenkét testvérem
Egytől egyig meghótt.
Nővéremet a villamos ütötte el a zebrán való átkelés közben.
A nagynéném feje beszorult a Karancs típusú gáztűzhelybe.
A kishúgom magára rántotta a koloniál szekrénysort.
Egyedül én maradtam, bele a világbaaaa...
Refr.: Miért, ó, miért vannak a világban fegyverek?
A nagymama csöcsét bekapta a húsdaráló tőtöttpaprika-csinálás közben.
A kisöcsém fikapiszkálás közben lenyelte a kezét és megfulladt.
A disznók, a tyúkok, a tehenek is mind megdöglöttek az udvarban.
A szőlőt meg tövig lezabálta a levéltetű, a seregélyek, meg a peronoszpóra.
A pálinka szétmarja a torkom,
A fos kieszi a picsám.
Züllött, hajléktalan alkesz lettem.
A blúzoddal együtt megyek utánad, ANYÁM!

Lyrics © O/B/O APRA AMCOS
Lyrics Licensed & Provided by LyricFind
To comment on or correct specific content, highlight it
More Genres
No Artists Found
More Artists
Load All
No Albums Found
More Albums
Load All
No Tracks Found
Genre not found
Artist not found
Album not found
Search results not found
Song not found